HONNAN JÖSSZ FALEVÉL?

 A TudásVár csoport első foglalkozása



Büszkén jelentjük, október 20-án a Costa del Sol egyik kisvárosában, Esteponán is elindult a Magyar JátékVár! 
Egy csapat gyerekkel belevágtunk a kalandba, amelynek során minden második hét szombatján játszva tanulunk majd új dolgokat Magyarországról, a szokásainkról, hagyományainkról, nyelvünkről, irodalmunkról vagy éppen történelmünkről. 

Az első, bemelegítő foglalkozás témája az ősz volt, de mielőtt belevágtunk volna, körbeültünk és beszélgettünk kicsit. Már így is megtudtunk egymásról egy-két dolgot, de az biztos, hogy igazán a sok-sok játék és élmény segítségével ismerjük majd meg egymást. Reméljük, hogy jó kis csapat fog kialakulni, ahol a gyerekek sok olyan barátot szereznek, akikkel örömmel használják a magyar nyelvet.

Miután megtudtuk, hogy a gyerekek közül sokan születtek ebben a szép évszakban, könnyedén kanyarodtunk rá témánkra. Egy asszociációs játék segítségével jártuk körbe mi mindent tudunk az őszről. Akihez a színes labdánk került, elmondta, mi jut eszébe erről az évszakról. Az utolsóknak már nem is volt könnyű dolguk, de nagyon sok ötletes választ hallottunk, szóba került a szürettől, a szarvasbőgésen át a költöző madarakig nagyon sok minden. 

Hogy kicsit összerázódjon a csapat, egy játékkal folytattuk, méghozzá jó hangossal... :) Erre csörög a dió, erre meg a mogyorót játszottunk, amihez két csörgőnk, az egyik dióval, a másik mogyoróval töltve szolgáltatta az aláfestést. A gyerekek élvezték a zajongást és ügyesek voltak, gyorsan cserélődtek a fogók. A két csörgő hangját nem is volt olyan egyszerű megkülönböztetni, nagyon kellett fülelni. 


Hogy megteremtsük egy igazi őszi séta hangulatát, egy fával is készültünk, ami csupaszon árválkodott a terem egyik sarkában, amíg a gyerekek fel nem díszítették színes levelekkel. 

             

Nem csak a csörgőben volt dió, mogyoró, a terem többi pontján el volt dugva mindenféle őszi termés, a következő játékhoz ezeket kellett megkeresni. 

A nagyobbak segítségével felolvastuk az Őszi főzőcske című verset, ami megadja az évszak 'receptjét'. A gyerekeknek figyelniük kellett, hogy ez alapján minden hozzávaló a nagy lábasunkba kerüljön. Ez nem is volt olyan egyszerű feladat, mert az avarban olyan őszi termések is lapultak, ami a versben nem hangzott el. A gyerekek végül nagy lelkesedésükben mindent a lábasba gyűjtöttek, így még egyszer meghallgattuk a verset és közösen megbeszéltük mi szerpel a felsoroltak között. Minden termést jól megnéztünk, megfogdostunk és megbeszéltük milyen fán terem, mi készül például a csipkebogyóból vagy mi a különbség a szelíd- és a vadgesztenye között.


Ezután közösen elolvastuk a Kipp Kopp és Tipp Topp című mesét. A nagyobbak nagyon ügyesen olvastak, a kicsik pedig hallgatták a mesét. Meg is beszéltük milyen kalandokon kellett keresztül mennie Tipp Toppnak míg rátalált Kipp Kopp. 



Miután olvastunk a gesztenyegyerekek kalandjairól, a gyerekek nagy örömére mi is készítettünk hasonló figurákat vadgesztenyéből.




A foglalkozás végén különböző játékok és feladatok várták a gyerekeket, a nagyobbak a gomba részeivel ismerkedtek, a kisebbek őszi képeket egészítettek ki gyurmával, és koncentrációs játékot (Dobble) is játszottunk őszi témában.






Köszönjük szépen, hogy eljöttetek! Reméljük, hogy jól éreztétek magatokat! Mi igen, és sok-sok tapasztalatot gyűjtöttünk, hogy minden alkalommal egyre személyre szabottabb és izgalmasabb játékokkal, feladatokkal tudjunk készülni. 

Találkozunk november 10-én! :)
















MESEVÁR: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA...



Egy kis bemelegítő szabad játékot követően a gyerekek izgatottan ültek le, hogy megnézzük együtt a Magyar Népmesék sorozatból a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című mesét.


A mesét követően beszélgettünk arról, milyen gyümölcsök szerepelnek a mesében,  mi történik a természetben ősszel, milyen őszi gyümölcsöket ismernek, milyen színűek lehetnek az őszi falevelek. A négy évszakról felmutatott képek közül ügyesen választották ki az őszt ábrázoló képet.


Igazi, őszi faleveleket tapogathattak meg, szagolhattak kedvükre. Almát, körtét, szőlőt és diót rágcsáltunk beszélgetés közben.



Eljátszottuk többször az Erre csörög a dió, arra meg a mogyoró c. körjátékot (a gyerekek körben állnak, egyik gyerek szemét bekötjük, egy gyerek pedig a markába rejt egy diót. A bekötött szemű gyerek megy körbe, mi pedig halkan, suttogva énekeljük a dalt. Amikor ahhoz a gyerekhez ér, akinél a dió van, hangosabban énekelünk, így találhatja ki, kinél van a dió elrejtve.)


A gyerekek nagyon élvezték és ügyesen kitalálták a találós kérdésekre a válaszokat (ősz, alma, körte, szőlő, dió)
Végül őszi falevélsablonokat festhettek színesre lufival!



Jó mulatság volt! Találkozunk november 10-én!